Döntés született az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) részeként megvalósuló Nemzeti Iskolafelújítási Program pályázatairól. Idén eddig a közép-magyarországi régióhoz tartozó, illetve hátrányos helyzetű iskolákat érintette a közoktatás-fejlesztési sorozat, most újabb, összesen 253 kedvezményezett mintegy 500 fejlesztési helyszínt érintő projektjéről határoztak.
A regionális fejlesztési tanácsok (rft) kérésének megfelelően lehetőség nyílik a 2007-2013 közötti keret egy részének korábbi megnyitására, hogy az rft-k még 2008-ban további, legalább ötven közoktatásfejlesztési projekt támogatásáról dönthessenek.
A mostani pályázat célja, hogy Magyarországon modern és színvonalas oktatási rendszer jöjjön létre, amely egyaránt segíti a hátrányos helyzetű térségekben élő diákok életesélyeinek javulását, a társadalmi integráció megvalósítását és a fenntartható közoktatási intézményrendszer kialakítását.
A Nemzeti Iskolafejlesztési Program keretén belül az elmúlt ötven év legnagyobb iskola- és óvodafelújítási programja valósul meg hazánkban. Összesen 1410 pályázat érkezett be, amelyekből 1109 érvényes projekttervezet szakmai értékelését végezte el a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ), együttműködve az illetékes közreműködő szervezeteivel. Mivel igen nagy számban nyújtottak be szakmailag magas színvonalú pályázatokat, és a túljelentkezés mértéke is nagyon magasnak bizonyult, ezért a kormány döntése nyomán a 2007–2013-as fejlesztési időszakon belül - különböző átcsoportosítások révén - negyven százalékkal megemelték a pályázati keretösszeget.
A programban elsősorban óvodák, iskolák rekonstrukciójára (pl. a fűtésrendszer korszerűsítése, a világítás felújítása, tornaterem- fejlesztés) kerül sor úgy, hogy közben a pályázat kiírója szigorú esélyegyenlőségi, költséghatékonysági és fenntarthatósági szempontokat írt elő a pályázók számára. Kiemelt fontosságú a szociálisan hátrányos helyzetű térségek közoktatásának fejlesztése, deszegregációs törekvése érvényesítése, színvonalas oktatást lehetővé tevő intézményméretek kialakítása.
Összesen 92 hátrányos helyzetű kistérség óvodái, iskolái újulhatnak meg.
(forrás: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség)