Magyarország első helyen az uniós pénzfelhasználásban |
|
|
|
Az Európai Unióhoz újonnan csatlakozott 12 tagállam közül Magyarország áll az élen az uniós pénzek felhasználásában. Eddig semmilyen veszteségünk nem származott abból, hogy az EU az új költségvetési időszakban háromról két évre rövidítette a megítélt támogatások felhasználási határidejét.
Brüsszelben tartott tájékoztatója során az EU regionális politikaért felelős biztosa, Danuta Hübner elmondta, hogy az összes tagállam tekintetében Magyarország a harmadik helyen áll; az unió kohéziós alapjából a magyar felhasználás 47 százalékos. Ez azonban a 2010-ig felhasználható keret, ezen kívül ide tartoznak a „nagyprojektek”, amelyek lezárultával a teljesített százalék nem egyenletesen emelkedik, hanem hirtelen megugrik. A lengyel EB-tag külön megemlítette az „innovatív gondolkodást”, amellyel hazánk a növekedés gyorsítására és a területi egyenlőtlenségek csökkentésére törekszik, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy nem elég lehívni az uniós pénzeket, hanem úgy kell lezárni a tárgyidőszakot, hogy a későbbiekben esetleges szabálytalanságok miatt ne kelljen a forrásokat visszafizetni. Az idei évnek kiemelt szerepe van, ugyanis lezárul a 2004-2006-os keret felhasználhatósága, miközben az eddigiekhez képest évente 5-6-szor nagyobb új források válnak elérhetővé. Hübner elmondása szerint Magyarország esetében eddig még nem érkezett bejelentés szabálytalan felhasználással kapcsolatban, és Brüsszel sem derített fel olyat, amely korrupciót vagy a pénzek szándékos jogtalan felhasználását tárta volna fel. Bajnai Gordon tájékoztatása szerint tavaly összesen több mint 330 milliárd forintnyi uniós támogatást fizettek ki Magyarországon, beleértve a hazai társfinanszírozást is, de arra számítanak, hogy az idei összeg meghaladja a tavalyit. (forrás: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség)
|