Nagyvállalati munkahelymegőrző programok |
|
|
|
|
A munkahelyek megőrzésének támogatásáért indult el februárban a 30 milliárd forintnyi keretösszegű 4+1 program. A projekt KKV-knak szóló, 20 milliárdos keretösszegű része néhány hónapja már fut, 2009. augusztus 24-től viszont a nagyvállalkozásokat támogató további 10 milliárdos keret első kiírásaira is lehet majd pályázni. A hazai munkahelyek több mint kétharmadát teszi ki a KKV szektor, a vállalkozások eddig is részesültek támogatásban, de a nagy létszámú foglalkoztatottat alkalmazó társaságoknál ez sem tudta megállítani a leépítések mértékét, így a kkv-knál már alkalmazott támogatási rendszert most a nagyvállalatoknál is elindítják. A 4+1 program hosszútávú célja a munkavállalók munkaerő-piaci helyzetének javítása, a képzettségi szintjük növelése, az általuk végzett munka hatékonyságának fokozása, a vállalkozások alkalmazkodóképességének és versenyképességének javítása. Emellett további cél a munkahelyek megőrzése, a vállalkozások foglalkoztatási potenciáljának megtartása (munkaidő átszervezésével, az alkalmazottak munkában töltött idejének csökkentésével), illetve a munkavállalók képzésben való részvételének támogatásával a munkanélkülivé válás megelőzése. A tervek szerint a program keretében lehetőség lesz OKJ-s és akkreditált szakmai képzések, a munkaerő-piaci kulcskompetenciák fejlesztésére irányuló képzések (idegen nyelvi, informatikai, stb.) megvalósítására. A nagyvállalkozások munkahely megőrzését szolgáló képzési projektjeinek támogatására szánt keretösszeg 10 milliárd forint, jelen kiírások keretösszege 2,5 milliárd forintt (1,75 milliárd forint a konvergencia régiókban, 0,75 milliárd pedig a közép-magyarországi régióban használható fel). A vissza nem térítendő támogatás maximális mértéke akár 100%-os is lehet. Pályázhatnak a legalább 250 főt foglalkoztató gazdasági társaságok és szövetkezetek. További pozitívumként elmondható, hogy a képzésben résztvevőknek a képzésben és a vizsgán való részvételével és a felkészüléssel eltöltött munkaidőre jutó bruttó munkabére és közterhei is támogathatók. A pályázatban részt vevő nagyvállalatok a teljes foglalkoztatotti létszámra vonatkozóan is kérhetnek támogatást, illetve kiválaszthatják, hogy csak egyes telephelyeket, divíziókat kívánnak csak bevonni a programba. Amennyiben a pályázatok száma és minősége kimerítené a rendelkezésre álló 10 milliárd forintos keretet, úgy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek (NFÜ) lehetősége van kormánydöntést kérni újabb források átcsoportosítására. A pályázatokról részletesebben oldalunkon tájékozódhatnak: Nagyvállalkozások OKJ-s és akkreditált képzéseinek támogatása (TÁMOP-2.3.3.B-09/3) Nagyvállalkozások OKJ-s és akkreditált képzéseinek támogatása KMR (TÁMOP-2.3.3.B-09/4)
(forrás: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség)
Kedevencek közé rakom
Könyvjelző
Elküldöm emailen
Olvasva: 833 Hozzászólások (0)
![]() Szóljon hozzá Ön is!
|
| < Előző | Következő > |
|---|