Pályázati csomag korszerű tömegközlekedés fejlesztéséhez |
|
|
|
|
A most induló pályázati csomag elsődleges célja, hogy a városokban gyors, biztonságos tömegközlekedést biztosítsanak, és megteremtsék a színvonalas utas-kiszolgálás feltételeit a különböző régiókban. Az uniós társfinanszírozással meghirdetett pályázatok közel 12 milliárd forintos támogatással járulnak hozzá a közösségi-közlekedésfejlesztési beruházásokhoz a közeljövőben. Az utóbbi időben tapasztalható jelenség, hogy érezhetően és folyamatosan csökken a tömegközlekedéssel utazók aránya az autós forgalom javára. A nagyvárosok belső területein ez egyre inkább a környezet súlyos szennyezéséhez, erőteljes megterheléséhez vezet, előidézi ennek zsúfoltságát. Pedig napjaink egyik legfontosabb feladata a minőségi életfeltételek megteremtése a nagyvárosokban. Ennek egyik legeredményesebb módja lehet a tömegközlekedés igénybevételének ösztönzése az egyéni forgalommal szemben. Az elkövetkezendő hét évben az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) keretében a régiók 60 milliárd forintos támogatást fordíthatnak a közösségi közlekedés fejlesztésére. Ebből a Dél-Alföldi-, Észak-Alföldi-, Dél-Dunántúli-, Nyugat-Dunántúli-, és Közép-Magyarországi Régió most megjelent pályázati felhívásai mintegy 12 milliárd forinttal járulnak hozzá a beruházások megvalósításához. Ez az összeg ötszöröse az előző, I. Nemzet Fejleszési Tervben azonos célra rendelkezésre álló forrásnak. A meghirdetett programok lehetőséget kínálnak többek között az autóbusz pályaudvarok, megállóhelyek építésére, autóbuszöblök, autóbuszsávok kialakítására, utastájékoztató, informatikai rendszerek kialakítására, a fogyatékkal élők autóbusz-közlekedését elősegítő infrastruktúra korszerűsítésére. A Dél-Dunántúli Régióban támogatják a gyalogátkelőhelyek építését, forgalomcsillapító eszközök telepítését és csomópontok átépítését, hiszen ebben a térségben jelentős probléma az országos közúthálózat települési szakaszain áthaladó forgalom, és ennek következményeként a gyalogosok közlekedésének nehézsége. A Közép-Magyarországi Régióban meghirdetett pályázatok főként a forgalomirányítási rendszerek korszerűsítésére, parkolók és közlekedési csomópontok-, valamint a dunai közlekedés fejlesztésére irányulnak. Az utóbbi program lehetőséget kínál a menetrend szerint közlekedő személyhajók kikötőinek fejlesztésére. A pályázatok kedvezményezettjei önkormányzatok, a Magyar Közút Kht., közszolgálati szerződéssel rendelkező, 100%-ban állami vagy önkormányzati tulajdonú közlekedési társaságok, valamint az előzőkkel partnerségben pályázó gazdasági társaságok lehetnek. Az I. Nemzeti Fejlesztési Terv időszakában a Regionáli Operatív Program keretében közel 2,4 milliárd forint támogatásban részesülhetett 18 közlekedési projekt. Ennek eredményeként új autóbusz-állomás épült többek között Baján és Balassagyarmaton, illetve új forgalomirányítási rendszert vezettek be Pécsen, valamint Budapesten a Kerepesi úton új autóbuszsáv segíti a forgalom gyorsabb haladását. A pályázatokról részletesebben oldalunkon tájékozódhatnak: Közösségi Közlekedés fejlesztése (DAOP-2007-3.2.1) A közlekedés biztonságát javító fejlesztések (DDOP-2007-5.1.3/C) Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztése (ÉAOP-2007-3.1.4./B) Közösségi közlekedés előnyben részesítése (KMOP-2007-2.3.1/B) Parkolók és csomópontok fejlesztése (KMOP-2007-2.3.1/C) Dunai közlekedés fejlesztése (KMOP-2007-2.3.1/D) Közösségi közlekedési infrastrukturális fejlesztések (NYDOP-2007-3.2.1/B)
(forrás: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség)
Kedevencek közé rakom
Könyvjelző
Elküldöm emailen
Olvasva: 850 Hozzászólások (0)
![]() Szóljon hozzá Ön is!
|
| < Előző | Következő > |
|---|