Szinte még meg sem jelent, már felfüggesztették |
|
|
|
|
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2007. szeptember 10-i hatállyal felfüggeszti a KMOP-2007-1.2.6 Minőség-, környezet és egyéb irányítási rendszerek bevezetése c. pályázat befogadását a rendelkezésre álló források kimerülésére való tekintettel. A pályázatokat augusztus 24-től lehetett beadni, és az NFÜ honlapján megjelent közlemény alapján kizárólag a 2007. szeptember 10-én 24 óráig postára adott pályázatokat bírálják el. Az NFÜ tájékoztatása alapján a rendelekzésre álló 162 millió Forintos - az előző évek tapasztalatai alapján egyébként igen csak alulméretezettenek tűnő keret - kimerülni látszik. A határidőig beadott és a követelményeknek megfelelő pályázatok - az eddigi tapasztalataink alapján - várhatóan támogatásban részesülnek akkor is, ha ehhez tartalékkeret megnyitása szükséges. Így aki lemarad, legközelebb 2008. első negyedévében pályázhat újra, a - jelenlegi információink alapján még alacsonyabb, - 108 millió forintos keretre. A pályázat felfüggesztése egyelőre csak a közép-magyarországi régió vállalkozásait érinti, de megjósolható a hasonló célokat támogató GOP 2007 2.2.2 pályázatok idő előtti bezárása is. Ha az ön vállalkozása Budapesten és Pest megyén kívüli székhelyű és szeretné még kihasználni az 50%-os támogatást céljai megvalósításához, ne habozzon sokáig! Ha most lecsúszott, jövőre ne maradjon le, kérje ajánlatunkat ISO 9001 vagy ISO 14001, illetve egyéb szabványok szerinti irányítási rendszerek bevezetésére pályázati támogatással! AJÁNLATKÉRÉSHEZ kattintson ide!
Kedevencek közé rakom
Könyvjelző
Elküldöm emailen
Olvasva: 863 Hozzászólások (0)
![]() Szóljon hozzá Ön is!
|
| < Előző |
|---|